Mentés

Amit tudnia kell az alváshiányról és káros kövezkezményeiről

679
HOZZÁSZÓLÁS:

A normális nappal-éjszaka ritmus nélkülözhetetlenen a lelki és a testi regenerálódalvas-pihenes-04áshoz, így az egészséghez és a teljesítőképességhez is. E ritmus zavarai nagyon gyakran megbetegítenek: azoknál, akik több műszakban dolgoznak, háromszor gyakoribb a súlyos, krónikus fáradtság, mint a a nappal dolgozóknál.

A több műszakban dolgozók feltűnően gyakran betegszenek meg vegetatív hátterű és sokszor pszichoszomatikusnak mondott betegségekben, például gasztritiszben, alvászavarban vagy magas vérnyomásban.

A rosszindulatú mellrák kockázata az ápolónőknél már hathavi több műszakos munka után 70 százalékkal nő. Azok a kisgyerekes anyukák, akiknek éjjel többször is fel kell kelniük, gyakran mutatják a kimerültség és a kiégettség tüneteit: fokozódó közönyösség, rossz emlékezet, koncentrációs zavarok, krónikus fertőzések és depresszió.

A túl kevés alvás következményei

  • Kevesebb szerotonin termelődik, mely a test és a lélek regenerálódásához fontos hírvivő anyag. Korai öregedés és szerotoninhiányos tünetek alakulnak ki.
  • Kevesebb termelődik az antidepresszív hírvivő anyagokból, az adrenalinból, az oxitocinból, az acetilkolinból és a DHEA-ból is. Kimerültség, depresszió, kedvetlenség, ingerlékenység, tanulási, gondolkodási és emlékezetzavarok, lelki panaszok és akár pszichózisok, korai öregedés, általános lelassulás, gyakoribb rossz teljesítmény, ráncos bőr és az izomzat idő előtti leépülése lehetnek a következmények.
  • A testben zajló éjszakai stresszoldás nem vagy nem elegendő ideig megy végbe, elsavasodás és az immunrendszer gyengülése következik be.

Mentés

>>> TIPP

Ha lefekvés előtt enyhén édesített citromfű teát iszunk, és meleg vizes palackot teszünk a tarkónkra vagy a hasunkra, az segíti az elalvást.

>>> FONTOS

A neurobiológiai kutatás azt mutatja, hogy a mozgás javítja és erősíti a lelki folyamatokat, a testi fejlődést, az intelligenciát, a tanulást, a hangulatot és az immunrendszert. A mozgás ugyanis aktiválja a dopamint, az adrenalint, a szerotonint és az acetilkolint az agyban.

679
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

Mentés

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

126
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát? [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]

 

Mentés