Mentés

A védőoltások szükségessége homeopátiás szemszögből

884
HOZZÁSZÓLÁS:

Sok homeopata véleménye szerint csupán a következő oltásokat kellene alkalmazni: tetanusz,diftéria, gyermekbénulás és tuberkulózis. A többi oltás vagy többnyire hasztalan (például influenza ellen), vagy igen nagy az oltási ártalom veszélye (például himlőoltásnál). Ezek akkor terhelik meg különösen az emberi szervezetet, amikor fehérjeanyagcsere-zavar áll fenn. Különösen gyermekeknél gyakori, hogy oltások után rosszabbodás következik be anyagcsere-betegségek esetében (például cukorbajnál). Éppen ezért szeretnék néhány tanácsot adni a legfontosabb oltásokhoz.

Tetanuszgyogyszerek-oltas-sulyos-fertozesek-01

Tetanuszbaktériumok szinte mindenütt találhatók, például lótrágyában, kerti földben, rozsdás fémtárgyakban, utcai porban és faszilánkokban. Fertőzés csak olyan seb útján következhet be, amely a levegő elől el van zárva.

Vérző seb tehát nem olyan veszélyes, mint a tű- vagy tüskeszúrás, amelynél a seb felülete hamar bezárul. A tetanuszfertőzés többnyire halálos. Ám 13 halálesetet úgy is regisztráltak, mint a tetanuszoltás következményét. Éppen ezért ajánlatos a tetanuszoltást homeopátiás kiegészítő terápiával kombinálva alkalmazni. Erre a célra egy héten át Sulfur D4 adható (naponta 3-szor 5 globulus).

Diftéria

Mentés

A diftériaoltás bevezetése óta Németországban csak kevés diftériamegbetegedés lépett fel. Az oltás könnyebb elviselése érdekében ez homeopátiás kiegészítő terápiával kombinálható: egy héten át Hepar sulfuris D6 (naponta 3-szor 5 globulus) és tíz napon át Echinacea D2 (naponta 3-szor 5 globulus) adható.

Gyermekbénulás

Ez igen fontos, de igen veszélyes oltás. Az oltás következményeként regisztráltak már néhány bénulást. Ennek az oltásnak a kísérője ne csak Sulfur (lásd Tetanusz) legyen, hanem emellett Hypericum D4 (naponta 3-szor 5 globulus) is hét napon át.

Tuberkulózis

A tuberkulózis elleni oltást BCG-oltásnak nevezik (a név alapja a francia Bacille Calmet Guerin), s ezt többnyire a születés utáni 5. napig adják. Ezt az időpontot szigorúan be kell tartani, mert a csecsemőnek addig még nincsenek saját ellentestjei, így nem kell erősebb reakciótól tartani.

Az oltás hatékonysága körül évek óta folyó vitát az Egészségügyi Világ-szervezet (WHO) most egyértelműen eldöntötte: az oltás súlyos károsodást okozhat a bőrön az oltás helye körül, a szemen, a csontvázon és a központi idegrendszerben. Regisztráltak olyan eseteket is, amikor az oltási fekélyek elborították az egész testet, a legkülönbözőbb szervek betegedtek meg, sőt, halálos kimenetelű tuberkulózis lépett fel.

A felsorolt okoknál fogva ez az oltás csak különleges esetekben ajánlható. Olyan gyermek, akinek az anyja a terhesség alatt eugenikus kúrán esett át, sokkal jobban bírja a tuberkulózis elleni oltást, mint más gyermekek. Mindamellett ajánlatos a gyermekeknek két héttel az oltás után egy adag Tuberculinum D30-at beadni a kivezetés érdekében. A tuberkulózis elleni oltás fajtájától függetlenül az ajánlható a szoptató anyáknak, hogy ebben az időben Umckaioabo őstinktúrát szedjenek (naponta 3-szor 5 cseppet) legalább három napon át, mivel ez a tinktúra jó kivezetőszer tbc-re.

Kullancs

A kullancs mindig is meglehetősen elterjedt volt. Ez a pókszerű rovar ágakon les az arra járó melegvérű élőlényre, hogy annak véréből táplálkozzék. Az utóbbi években azonban mind gyakoribbá vált két, kullancsok által terjesztett betegség. Az egyik ezek közül a rettegett agyvelőgyulladás (kora nyári kullancsencephalitis — FSME), amelynek kórokozója arbo-vírus, s amely ellen sikerült oltóanyagot kifejleszteni.

A kullancsok Borreliabaktériumokat is terjesztenek, amelyek embernél fejfájást, gyomor- és bél-panaszokat, szívritmus-zavarokat, ízületi panaszokat, lázat, sőt, arcbénulást idéznek elő. Borrelia-fertőzés (borreliosis) ellen egyelőre nincs oltási lehetőség.

„Kullancsoltást” az agyvelőgyulladás megelőzésére ajánlani vagy nem ajánlani mindenképpen kockázatos dolog. Mivel bizonyítottnak tekinthető, hogy mintegy 1000 kullancscsípés közül egy esetben történik kórokozó-átvitel, ezer személy közül egynek a védelme áll szemben azzal a megterheléssel, amelynek az oltás 999 embert tesz ki.

Az esetleges oltási ártalmak negatív következményeit gyengítendő, célszerűnek látszik a FSME-nozóda D60 és a kullancsláz-nozóda D200 (egy ampulla) beadása. Oltási károk kivezetésére szedhető Sulfur D200 (5 globulus) és Belladonna D30 (5 globulus), valamint kiegészítésképpen Phytolacca D3 (naponta 3-szor 5 globulus) öt napon át.

Oltás nélkül is lehetséges a védekezés kullancscsípések ellen. Ehhez hígítsunk fel Sabadilla D2-cseppeket (10 cseppet) fél liter csapvízben, és ezzel fröcsköljük be magunkat és a háziállatokat a veszélyeztetett területen teendő séta előtt. Ha emellett beszedünk Sabadilla Dl2-t (naponta 1-szer 5 globulus), így „felvértezve” nem kell kullancscsípéstől tartanunk.

B-vitamin szedése is célravezetőnek mutatkozott. Ha ebből reggel és este fél-fél tablettát szedünk, az ember számára nem érzékelhető kipárolgás képződik, amelyet a rovarok, a kullancsokat is beleértve, kerülnek.

884
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

Mentés

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

124
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát? [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]

 

Mentés